Obsidian Shell - Távolból

Itt van az éj, eltűnt minden fényforrás.
Nincs már remény, ami élt rég kihúnyt már.

Vágyálom lépj, kérlek ne gyötörj tovább.
Halk suttogás, már csak deremsztő csend áll.

Nagy hullám, az útra minden készen áll,
Itt a hajó, elvisz a nagy tengeren át.

Minden szó, minden kép él tovább,
[Fáradtan rád nézek, nem pillantasz felém]
Nagy az ár, mit látok nem más csak homály
[Utoljára felnézek a csillagokra még]

A távolba el valami hív,
Semmi nincs már mi tántorít.
Nem kell már szó, nem kell hogy hidd,
Rég tudom: nincs helyem már itt.

Álmomban sokszor láttam már,
Éreztem csendjét, nyugalmát,
Arcomhoz simult a szél,
Lágyan suttogta énekét.

Álmomban sokszor láttam már ,
Éreztem mérgét, haragját,
Arcomba vágott a szél,
Üvöltve kántálta énekét!

Nem várok dícsérő szót,
Nem várok mindig csak jót
Elengedem mi elmúlt rég.
Elnyel a lég minden szót,
Nem látszol a távolból,
Az én utam a hó és jég.

Minden szó, minden kép él tovább,
[Fáradtan rád nézek, nem pillantasz felém]
Nagy az ár, mit látok nem más csak homály
[Utoljára felnézek a csillagokra még]

A távolba el valami hív,
Semmi nincs már mi tántorít.
Nem kell már szó, nem kell hogy hidd,
Rég tudom: nincs helyem már itt.