Jaromír Nohavica - Tajkep csata utan

Célozunk egymásra célozunk én és te.
A csendet köröttünk ugatás bontja meg.
A réten holt pillangók fekszenek.
eső esik a fejünkre,
ketten maradtunk csak életben
kik túléltük e szégyent.

Célozunk egymásra célozunk én és te.
a gránátrobbanás fülünkben még nem ült el.
A kaszás most köztünk vág rendet,
fehér ruhában már vár minket,
és mi ketten itt fekszünk még
árokban szemtől szemben.

Célozunk egymásra célozunk én és te.
Nem ért el bennünket a sírásók éneke,
száz meg száz harcot átvészelve
a szerencse kísért minket,
most száz lépés választ el bennünket,
és ez még sok, vagy már nem.

Gondolunk egymásra gondolunk én és te.
Mi tegnap törvény volt - ma érvénytelen.
a szörnyűség még itt lóg a föld felett,
hogyan mennénk mi kéz a kézben?
Mikor megölted kit szerettem,
és én ki szeretett téged.

Nem tudunk egymásról nem tudunk semmit sem.
Az alvadt vér szagát szívjuk be mindketten.
a halál bűzét bőrünk már átvette
vége van az első résznek,
hátra van még a nagy finálé,
kétszer hat liter vérrel festve.

És célozunk egymásra célozunk én és te.
Fáradtak szomjasak, éhesek szőrösek.
Az ég már sötétül és jön az éj
szemhéjunk nehéz mint a fegyver,
ki ad most tanácsot,segítséget
mikor már mi is alszunk régen.

És célozunk egymásra célozunk én és te.
A csillagok hullanak, a horizont fényesebb.
Egy ég alatt fekszünk mindketten,
az anyaföld ölébe enged,
és ahogy alszunk álmodban nyújtod kezed,
te nekem, és én neked