Eibon - Flame in the Mound of Borley's Parish

Hantján borley parókiának lángja

Hideg földek,
Bolygatván kéznek meleg érintése,
Ott holt testben újra élők lelke nyugovék,
Hallván vélt nyugtalan sikolyát
Néma falakban,
Árnynak gyertyák pislák adó conka fényét.

Rém kürtre rivalgott,
Lázas szelleme zárt kapukon jár,
Kutatván mulatlant,mely halandónak
Erdelyében félőn bolyongá.

„átkomtól sötétedjék csillámló verőfény
akkor,s a földből lelkem sirása kizúgjon,
tévnek útját pestisnek falain elhagyván,
mikor látván újból szürke szatént öltött
ím a horizont.”

Karjukkal ölelvén ők
Melléjük segédlőn szegődött éjt,
Tépvén nyakukból bűn világát béklyózó,
Áruló jelnek bélyegét.

Csend,hol sorstól elpártólt kegy
Ármány nyomára bukkannak,
Ottan vesztét hozá lámpása
Ébredő hajnalnak.

Itéle sír pallosnak jogarát
Zordon ködnek takaró fövenyén,
Ím vezekelvén csonk fejfa
Végzetnek kvartélyán,
Halállal kelő,élő elevennek temetésén.

Kevély nászban szorítá hiú tüneménye
Kinzó mélynek,
Titkot tárván ki e kar
Tömjénző rög füstjébe sínylőn,
Lidérclő álom öldösi szíveket,
S belőle vétetvén alszik örökkön.